Gondolkoztál már azon, hogy ha friss diplomásként megkérnek: ÁLMODJ EGY IGAZÁN NAGYOT!!!, akkor az mi lett volna? Egy akkorát, amit magad sem hiszel el, hogy valaha sikerülhet... Amin jó elálmodozni, de hát hol vagyok én attól? Képzeljétek el, nekem most sikerült! Pár nap és a végére érnek a munkálatok, holnap költözünk a SAJÁT rendelőmbe, ami az elmúlt két hónapban épült fel.
Zöldfülű kezdőként első körben az irányt kellett kitalálni. Ehhez hozzáadni egy jó adag lelkesedést, a szakma és a gyerekek szeretetét. Majd jött persze rengeteg tanulás, fejlődés, tudásvágy. Majd egyszer csak megjelentek az életemben azok az emberek, helyek, lehetőségek, kollégák, rendezvények, stb., amelyek mind tovább vittek ezen az úton. Egészen eddig. Mostanáig.....
Bő két évvel ezelőtt indult útjára a Mozgáskuckó, akkor írtam erről több ízben is. Időközben két főre bővült, és azóta több, mint 150 család fordult meg nálunk egyéni terápián, és különböző fejlesztéseken. Emellett jelenleg 5 TSMT csoport fut két különböző helyszínen. Ezek alapján úgy festett, hogy megérett a helyzet a költözésre.
Az új hely, egy frissen és újonnan épült faházikó. Fűthető, szigetelt, illatos, gyönyörű! A kezelőhelység nagyobb, mint az előző helyen, van benne külön előszoba is, és persze egy mellékhelyiség. A színek tekintetében maradt a régi vonulat, a bútorok is költöznek velünk, illetve újakat is vásároltunk. Még néhány simítás van hátra, és készen lesz.
A legszebb az egészben az, hogy családilag épült. Anyukám párja volt a főépítész, anyukám, apukám is sokat dolgoztak rajta, illetve a nagynéném is lelkesen festegetett. Jómagam is igyekeztem kivenni a részem, ahol tudtam, és persze baráti segítség is érkezett olykor. Ezúton is köszönöm nekik a rengeteg munkát, tényleg hatalmas teljesítmény volt!
Szóval mostantól új címen várunk mindenkit, mely a honlapon megtalálható: mozgaskucko.hu
Képek is érkeznek hamarosan (ide is), de most csak ennyi így hirtelen. Igazából csak ülök itt és nem is tudom mit írjak..... nincsenek szavak, melyek kifejezhetnék azt a sok minden jót és örömöt, amit most érzek ezzel kapcsolatban :)
Esettanulmányok, tapasztalatok saját kézből és rólam. Okosságok, érdekességek másoktól és tőlem. :)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magamról. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 2., péntek
2015. március 12., csütörtök
Beszámolók
Kicsit elmaradtam a beszámolókkal, de itt a ideje pótolni. Több minden történt az elmúlt hónapokban, igencsak sokat szerepeltem a világot jelentő deszkákon (deszka nélkül). Magyarán több helyen kellett megvillantanom előadói képességeimet.
Az első idén a Magyar Interdiszciplináris Orofaciális Terápiás Társaság (MIOFTT) éves konferenciája volt, ahol sok neves szakember között én is az előadói listára kerültem. A primitív reflexek és a testtartás összefüggéseiről beszéltem.
Idén végre újra elindult a korábban Gyerektestolvasás néven futó Bodymapping-Fókuszban a gyerekek képzés. Most 4 napos képzés lett belőle, az első hétvégén vagyunk túl.
És nemrég tartottam egy előadást az érdi óvónők szakmai napján, ahol az óvodások mozgásfejlesztéséről beszéltem, illetve arról, hogy ők hogyan ismerhetik fel a problémákat. Kit mikor küldjenek, és ők mit tudnak tenni. Erről egy rövid szösszenet az Érdi újságba is bekerült, ahol véletlenül címlapra került a rólam készített fotó.Itt látható.
Azért emellett persze a munkára is van időm :) Nyárra nagy és izgalmas tervek készülnek, de majd idejében elárulok mindent.

2014. november 19., szerda
Reflektorfényben
Két hete kaptam egy nagyon megtisztelő felkérést az érdi Kincses Óvoda Ófalusi Tagóvodájából egy egészségnapra. Az egészségnapot hagyományosan megszervezi ez az ovi, idén fókuszban az egészséges táplálkozás és a mozgás volt. Ez utóbbi témában kérték az én segítségemet.
A felkérés egy kerekasztal beszélgetésre szólt, ahol a pedagógusok és a szülők közösen vettek részt. Röviden beszéltem az egészséges mozgásfejlődés és az eltérő fejlődés közötti különbségekről, a felfedezhető tünetekről, illetve a megoldásokról. A 10 perces bevezető után a kérdésekre válaszoltam vagy egy órán át, melyet csak az idő rövidsége miatt hagytunk abba.
Örömmel láttam, hogy az óvoda mekkora gondot fordít arra, hogy a gyerekek minden oldalról támogatva legyenek, tájékozott, és haladó szellemiségű pedagógusok neveljék őket.
Az eseményt meglátogatta a helyi TV és újság is, mindkettő készített velem egy rövid interjút.
A TV-ben látható interjút itt lehet megtekinteni, a témával foglalkozó rész 4.05 körül kezdődik:
Őszintén megmondom nagyon örültem ennek a felkérésnek, mert ez azt jelenti, hogy az illetékesek tudnak a munkámról a Mozgáskuckóban és elismerik azt :)
2014. június 4., szerda
Jubileum
A napokban volt 10 éve, hogy a pályán vagyok. Már! Még csak? 2004 májusában államvizsgáztam, és június 1-én már munkába is álltam.
Végeztem egy gyors összegzést a fejemben merre is jártam 10 év alatt. Lássuk:
2004-től 2005-ig egy rövid két hetes tévedés után (Jahn Ferenc Kórház) a tatabányai Szent Borbála kórházban kezdtem dolgozni. Alapvetően már ott is gyerekekkel szerettem volna, de mellé jutott sok más is. Lényegében egy év alatt megjártam a kórház összes osztályát, mindenből tapasztaltam egy kicsit. A gyerekellátás mellett a traumatológia iránt lobbant bennem szerelem, így a kettőt ötvözve szerettem volna tovább haladni onnan.
2005-2011-ig ez sikerült is. A Szent János Kórház gyereksebészetén találtam helyet, amely második otthonommá vált akkor. Úgy érzem akkor kezdtem az a szakember lenni, aki most vagyok. Kemény hely volt, de én imádtam. Lelkileg mondjuk vagy 20 évet öregedtem ott...sok mindent láttam. Csodás gyógyulásokat, kevésbé csodás traumákat, és ott találkoztam először a halállal is. Rengeteg gyerkőc ment át a kezeim között, egy-egy még ma is rám ír, hogy mi van velem :)
2006-ban kerültem a BHRG Alapítványhoz, először tanfolyamokra, majd dolgozni is, ami szintén meghatározó volt a maga 7 évével. A másik fele a szakemberségemnek ott alakult ki, és a mai napig abból élek, amit ott megtanultam. Lakatos Katalin remek oktató és szakember, igazából egy zseni.Sőt ZSENI. Rengeteget tanultam tőle, az egyik mentoromnak tekintem azóta is. Nagyon hálás vagyok neki a lehetőségért, hogy vele, és ott dolgozhattam. Sajnos idővel a kettőnk kapcsolata nem jó irányt vett (amit sajnálok), de ez személyes kérdés...
Erre az időszakra tehető az is, hogy találkoztam Csíky Ferivel, a másik mentorommal, akitől az SMR System, triggerpontos, fasciás vonalat tanultam. Ő bátorított arra, hogy legyek az aki már vagyok, lépjek ki az árnyékból és járjam a saját utamat. Támogatott, szekált is néha, helyet adott nekem, és ami a legfontosabb: töretlen bizalmat. Ő volt az első, aki igazán hitt bennem, és meglátta bennem azt is, akit én nem láttam a tükörben.
A nagy fordulópont pedig tavaly 2013-ban következett be, amikor az említett személyes okok miatt el kellett hagynom a BHRG-t. Ekkor vágtam bele a saját helybe, a MOZGÁSKUCKÓ-ba, ami azóta töretlenül fejlődik, épül, szépül. Ebben a családom és az akkori párom támogatott nagyon, nekik is hálával tartozom.
Emellett 2013 szeptemberétől helyet kaptam a Budapesti Korai Fejlesztő Központ csodás csapatában, ami szintén új tapasztalatokat hozott, és nagyon sokat tett hozzám. Itt nem tudok csak egy embert kiemelni, mert mindenkitől tanulok. A hely szellemisége és gondolkodásmódja fantasztikus és nagyon-nagyon emberi.
Persze rengeteg továbbképzésen is átestem ezalatt a 10 év alatt, sokat okosodtam, ügyesedtem.
Szóval mit látok most? Zöldfülű kezdő voltam 10 éve. Sosem mertem hinni sem, hogy egy nap a saját kis kuckómat fogom kormányozni. És most 10 év múltán ezt teszem, és olyan nevű és nagyságú helyeken fordulhattam meg, mint a BHRG Alapítvány vagy a Korai Fejlesztő. Abszolút elégedett vagyok!

2013. augusztus 13., kedd
Tovább fejlődött a MOZGÁSKUCKÓ
Nemrég írtam arról, hogy egy családi napköziben indult útjára a saját stúdióm. Két hónap leforgása alatt addig jutott, hogy önálló bérleménybe költöztem.
Pár hónapja még gondolni sem mertem ilyesmire, és most itt van, létrejött. Pici, de önálló! A családom és a párom sokat segített a megvalósításban.
Amikor erről álmodoztam, egyszer le is rajzoltam milyen lenne, ha lenne. Hol lenne az ajtó, hol a polc, annak tetején lenne egy mackó....Hát pont olyan, ahogy lerajzoltam! A héten a mackó is a polc tetejére került :)
Bővebb infó továbbra is a honlapon: mozgaskucko.hu
Innen indultunk, vagyis még egy pult is állt ott, amit le kellett bontani....
A fal olyan volt, mint egy ementáli sajt. Rengeteg lyukat kellett eltüntetni, majd jött a festés.
A festés után kiválasztottam a bordűrcsíkot, kb. a 6. boltban találtam rá a megfelelőre:
Majd felkerült a bordásfal és az egyéb eszközök (tartókkal együtt):

Végül a zümis szőnyeg és a bútorok:

Lélekállítás
Az elmúlt 9 hónapban minden hónapban 3 napot egy különleges tanfolyamon töltöttem el: LÉLEKÁLLÍTÁS
A kurzust János Alex barátom és mentorom tartotta a Phoenix Stúdióban. ( http://phoenixstudio.eu )
Alexet régóta ismerem, sokat jártam hozzá családállításra /lélekállításra. Ő biztatott arra is, hogy jelentkezzek a tanfolyamra, és legyen én is lélekállító. Sikerült!
A módszer Bert Hellinger-féle családállítástól ered, annak kissé kibővített változata. De lényege pontosan ugyanaz.. A segítségével olyan tudatalatti mintákat ismerhetünk fel, amelyeket régről (akár családi "örökségként") hurcolunk magunkkal. Akkor érdemes ezeken változtatni, ha akadályozó tényezőnek éljük meg a mindennapjainkban. Ezek a minták olyankor működnek erőteljesen, amikor újra meg újra hasonló szituba kerülsz, és nem tudod miért. Amikor pontosan tudod, hogy hogyan szeretnéd csinálni, de valami megmagyarázhatatlan okból mégsem úgy csinálod... Ismerős, ugye?
A Lélekállítás segítségével felismerhetjük az életünkben a korlátozó mintázatokat, új mintákra cserélhetjük őket, és eközben jobban megérthetjük saját magunk és a családunk működését.
Én az elmúlt 6 év során seregnyi családállításon vettem részt, és nagyon sokat változott az életem pozitív irányban. Ezzel a módszerrel most már én is segíthetek másoknak is (csakúgy mint az eddigi tudásommal), hogy gyógyuljanak, épüljenek, fejlődjenek, boldogabbá legyenek.
A módszerről bővebb leírást itt találtok: janosalex.com

![]() |
| János Alex és én (büszkén az oklevéllel) |

2013. június 5., szerda
Változások a házam táján
Változás...milyen izgalmas és ijesztő egyszerre. Valami új kezdete, valami régi lezárása.
2 hónappal ezelőtt szinte mellbe vágott a döntés, hogy a tanév végén el kell búcsúzzak a BHRG Alapítványtól. Hirtelen úgy éreztem magam, mint egy hontalan. 7 tanévet töltöttem el ott, teljes erőbedobással, egy szuper csapat tagjaként. Azonban ahogy mondják: ahol bezárul egy ajtó, ott rögtön nyílik egy másik. Hogy ez mennyire így van....
Itt volt az idő tehát, hogy végre a saját lábamra álljak. Régóta dédelgettem a szívemben a tervet, egy nevet, amelybe eddig nem mertem belevágni. Egy saját helyet, ahol igazán otthon lehetek munka közben. A drága családom áldásos segítségével, a barátok és kollégák biztatásával végül útjára indult az álmom.
Jelenleg egy érdi családi napközi egyik szobájában üzemelek, nagyon szép környezetben. Szeretettel várok mindenkit, aki fejlődne, ügyesedne, okosodna illetve gyógyulna velem.
Látogasd meg honlapomat is: www.mozgaskucko.hu

MOZGÁSKUCKÓ

2011. november 13., vasárnap
Na de ki is vagyok én?
2004-ben végeztem
gyógytornászként a budapesti Semmelweis Egyetemen. Főiskolás éveim alatt
kutatás keretében tanulmányoztam a hangszerjáték hatásait mozgás
szervrendszerre. Diplomamunkámat egy speciális kezelési eljárás
(PNF-Proprioceptiv Neuromuscularis Facilitatio) alkalmazásából írtam. A diploma
megszerzése után az első évemet a tatabányai kórházban töltöttem,
ahol lényegében a kórház minden osztályán megfordultam, végül a
gyermekgyógyászati, ill. felnőtt traumatológia-ortopédia osztályon töltöttem el
néhány hónapot. 2005 júniusa óta dolgoztam egy budapesti kórház gyereksebészeti és traumatológiai, gyerek intenzív, gyermekgyógyászati,
koraszülött, és PIC osztályán, majd 2006-tól a gyermekek fejlesztésével
foglalkozó alapítványnál is. Többéves tapasztalattal rendelkezem a
traumatológia-ortopédia területén, különböző sérülések, törések utáni
rehabilitációt végzek.
Komoly tapasztalatom van a
csecsemő és gyerek neurológia területén is, koraszülött és oxigénhiányos
gyerekekkel napi szinten foglalkozom. Szenzomotoros terápiákkal (TSMST I-II.) fejlesztek organikus
idegrendszeri éretlenséggel küzdő gyermekeket (megkésett mozgás- és
beszédfejlődés, izomtónus problémák, mozgáskoordinációs zavarok, ügyetlenség,
egyensúlyproblémák, figyelemzavar, hiperaktivitás, tanulási nehézségek,
öntörvényű viselkedés, hiszti, stb.) bármely életkorban.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)