A napokban volt 10 éve, hogy a pályán vagyok. Már! Még csak? 2004 májusában államvizsgáztam, és június 1-én már munkába is álltam.
Végeztem egy gyors összegzést a fejemben merre is jártam 10 év alatt. Lássuk:
2004-től 2005-ig egy rövid két hetes tévedés után (Jahn Ferenc Kórház) a tatabányai Szent Borbála kórházban kezdtem dolgozni. Alapvetően már ott is gyerekekkel szerettem volna, de mellé jutott sok más is. Lényegében egy év alatt megjártam a kórház összes osztályát, mindenből tapasztaltam egy kicsit. A gyerekellátás mellett a traumatológia iránt lobbant bennem szerelem, így a kettőt ötvözve szerettem volna tovább haladni onnan.
2005-2011-ig ez sikerült is. A Szent János Kórház gyereksebészetén találtam helyet, amely második otthonommá vált akkor. Úgy érzem akkor kezdtem az a szakember lenni, aki most vagyok. Kemény hely volt, de én imádtam. Lelkileg mondjuk vagy 20 évet öregedtem ott...sok mindent láttam. Csodás gyógyulásokat, kevésbé csodás traumákat, és ott találkoztam először a halállal is. Rengeteg gyerkőc ment át a kezeim között, egy-egy még ma is rám ír, hogy mi van velem :)
2006-ban kerültem a BHRG Alapítványhoz, először tanfolyamokra, majd dolgozni is, ami szintén meghatározó volt a maga 7 évével. A másik fele a szakemberségemnek ott alakult ki, és a mai napig abból élek, amit ott megtanultam. Lakatos Katalin remek oktató és szakember, igazából egy zseni.Sőt ZSENI. Rengeteget tanultam tőle, az egyik mentoromnak tekintem azóta is. Nagyon hálás vagyok neki a lehetőségért, hogy vele, és ott dolgozhattam. Sajnos idővel a kettőnk kapcsolata nem jó irányt vett (amit sajnálok), de ez személyes kérdés...
Erre az időszakra tehető az is, hogy találkoztam Csíky Ferivel, a másik mentorommal, akitől az SMR System, triggerpontos, fasciás vonalat tanultam. Ő bátorított arra, hogy legyek az aki már vagyok, lépjek ki az árnyékból és járjam a saját utamat. Támogatott, szekált is néha, helyet adott nekem, és ami a legfontosabb: töretlen bizalmat. Ő volt az első, aki igazán hitt bennem, és meglátta bennem azt is, akit én nem láttam a tükörben.
A nagy fordulópont pedig tavaly 2013-ban következett be, amikor az említett személyes okok miatt el kellett hagynom a BHRG-t. Ekkor vágtam bele a saját helybe, a MOZGÁSKUCKÓ-ba, ami azóta töretlenül fejlődik, épül, szépül. Ebben a családom és az akkori párom támogatott nagyon, nekik is hálával tartozom.
Emellett 2013 szeptemberétől helyet kaptam a Budapesti Korai Fejlesztő Központ csodás csapatában, ami szintén új tapasztalatokat hozott, és nagyon sokat tett hozzám. Itt nem tudok csak egy embert kiemelni, mert mindenkitől tanulok. A hely szellemisége és gondolkodásmódja fantasztikus és nagyon-nagyon emberi.
Persze rengeteg továbbképzésen is átestem ezalatt a 10 év alatt, sokat okosodtam, ügyesedtem.
Szóval mit látok most? Zöldfülű kezdő voltam 10 éve. Sosem mertem hinni sem, hogy egy nap a saját kis kuckómat fogom kormányozni. És most 10 év múltán ezt teszem, és olyan nevű és nagyságú helyeken fordulhattam meg, mint a BHRG Alapítvány vagy a Korai Fejlesztő. Abszolút elégedett vagyok!
Esettanulmányok, tapasztalatok saját kézből és rólam. Okosságok, érdekességek másoktól és tőlem. :)
2014. június 4., szerda
2014. május 6., kedd
A gyerekkori lábujjhegyezésről
Egyre gyakrabban keresnek meg olyan problémával, hogy a
gyermek lábujjhegyen jár. Legtöbbször ennek hátterében semmilyen neurológiai,
vagy ortopédiai eltérést nem találnak az orvosok, rossz szokásnak titulálják.
Rendben van, hogy rossz szokás…..valóban az. De a kérdés inkább az, hogy miért alakul így
egy járni tanuló kisgyerek járása, a fiziológiás minta helyett? Itt most én az
egyik lehetséges okát találgatom ennek a jelenségnek, biztos van még több
is. Vagyis inkább elmondom az
összegyűjtött tapasztalataimat erről.
Ez erről való gondolkodás 2010-ben kezdődött, amikor Csíky Ferenc kollégám elolvasott egy cikket a lábujjhegyezésről. (Ekkor belekezdtünk egy kis vizsgálatba, amit most nem részleteznék, itt olvashattok róla:
http://csikysystem.wordpress.com/2010/06/08/k-active-taping-a-vadli-es-az-autizmus/ )
Anno ennek kapcsán cikkeket olvastunk, amelyekben a lábujjhegyezést a megriadási
reakcióval hozták összefüggésbe. Az olvasott cikkekből a kulcsmondat:
„ …az akkumulálódott megriadási reflex mintegy lerakódik az
idegrendszerben, és egy idő után jól azonosítható módon felismerhető az
alanyon, habár konkrétan senki sem ijesztgeti az illetőt…(Dr Simmons)”
Magyarán a megriadás testi tünetei állandósulhatnak! És mikor érzi az idegrendszer "megijesztve" magát? Itt jön képbe a jó öreg stressz.....
Sokat emlegettük még azt a bizonyos
hátsó miofaszciális vonalat (Thomas Myers: Anatomy Trains), mely a vádli
izomzatán is keresztül fut, és arra jutottunk, hogy megriadáskor nem
csak a vádli feszül, hanem az egész hátsó lánc. Ennek tünetei: lábujjhegyezés, vádligörcsök, derékfájás,hátfájás, felhúzott/feszült vállak, nyakfájdalom, fejfájás többek között. Ugye mindenki ráismer önmagára stresszes időszakban?
És mi újság a gyerekeknél? Megfigyeléseim alapján a lábujjhegyező gyermekeknél megtalálhatóak olyan tünetek melyek a
fokozott stresszre (tartós megriadás) és a hátsó lánc rövidülésére utalnak:
- csecsemő kartartás( a vállöv és a felső háti szakasz feszítése) és/vagy körző csuklómozdulatok kísérhetik az erősebb érzelmi állapotokat (öröm, harag)
- nincs tényleges izomrövidülés az Achillesen (nyújtott térddel a bokában megvan a 90 fok hátrafeszítés), mégis lábujjhegyen jár a gyerek
- majdnem mindegyikük rossz alvó (felületes alvás, gyakori felriadás, átmászkálás a szülői ágyba)
- sokan félnek a sötétben, nem mernek egyedül elaludni
- valamilyen probléma a beszéddel sokuknál jelentkezik (megkésett beszéd, nehezen érthető beszéd)
- figyelemprobléma szinte mindig van
- motoros tic előfordul (kézdörzsölés, pislogás, szájrágcsálás, stb.)
Én ezeket a gyerekeket mindig elsősorban tape-el és másodsorban TSMT terápiával kezelem. A szülői visszajelzések alapján néhány hét alatt csökken vagy megszűnik a lábujjhegyezés.
Szinergetikus Reflex Terápia esettanulmányok
Viszonylag keveset írtam még a Szinergetikus
Reflex Terápiáról. A módszerről bővebben itt olvashattok: http://hatvanid.blogspot.hu/2013/04/szinergetikus-reflex-terapia.html
Két probléma típusnál már sikeresen alkalmaztam.
Az egyik a kötött, feszes izomzat csecsemőkorban, esetleg
még némi ferde fejtartással, aszimmetriával fűszerezve. Hármas ikreket kezeltem
ezzel a módszerrel, vagyis közülük kettőt. A kezelés kezdetekor 7 hónaposak
voltak. Hetente 1x 30 percet kezeltem a gyerekeket, és magam is meglepődtem
milyen szépen alakul az izomzatuk.
Oldódtak az aszimmetriák és érezhetően lazább lett a tónusuk. A kezelés
nem fájdalmas, nem kényelmetlen a babák számára, inkább csak az egy helyben
maradás nem szokott nekik tetszeni. A
rendszeres, heti kezelésre kb. 5-6 hétig volt szükség, majd két hetente egy
kezelésre váltottunk még 2-3x. Azóta 2-3 havonta kontrollálom őket, most már
elmúltak egy évesek, stabilan járnak. A legkisebbet még kell majd kezelnem pár
alkalommal, mert a járás fejlődésével kissé visszafeszesedett az izomzata, de
lényegében 2 hónapja már nem kellett hozzájuk nyúlnom.
A másik egy igen érdekes probléma típus. A hipoton, laza
tónusú babák között gyakran előfordul,
hogy bár rendszeresen kapnak DSGM kezelést és TSMT is, és már mindenük meglenne ahhoz,
hogy elinduljon a mászás, NEM másznak. Az idő csak telik, a baba már
13-14-15 hónapos, és még mindig semmi. Kedves, aranykezű DSGM kolléganőmmel Csatári Verával
sokat törtük a fejünket, hogy mi lehet
ez, folyton egymásnak küldözgettük ezeket a gyerekeket oda-vissza, hogy hátha a
másik terápia meghozza az eredményt….Aztán egyiküknél feldobtam az ötletet,
hogy mi lenne, ha valami teljesen újjal próbálkoznánk, magyarán meglepnénk az
idegrendszer valami új ingerrel. A TSMT-ben már sokszor tapasztaltam, hogy új
ingerek bekerülésekor, új tréningnél ugrásszerű változások jöhetnek. Így
elkezdtem egy SzRT kezelést az egyik gyereknél, és már a 2. alkalom után mászni
kezdett a baba. Azóta már 3-4 ilyen gyerkőccel találkoztam, és mindenhol ugyan ez
volt az eredmény. Sőt, egy kezelés után másztak. Ez természetesen nem azt
jelenti, hogy ez a kizárólag üdvözítő és csodálatos módszer. Hiszen tudjuk,
hogy mind a TSMT, mind a DSGM módszer is tud néhány alkalom után „csodát
tenni”. Hanem inkább arról lehet szó,
hogy a gyerek idegrendszere adaptálódott az addigi kezelésekhez, a kezelő
személyhez, a terapeuta kezéhez. És most, amikor egy új stimulációt kapott
összeállt minden, amit eddig tanult a baba, és végre elindult a mászás.
2014. március 4., kedd
Csecsemőkori ferde fejtartás
Tapasztalataim szerint a
csecsemőkori ferde fejtartás nagy része a méhen belül keletkezik. Az anyukák
nagyon sokszor pontosan el tudják mondani, hogyan is feküdt a kicsi a hasukban,
merre érezték mindig a buksiját. A méhen belüli ferde tartás a szülés után is
megmarad. További ok a ferde fejtartásnak lehet még a torticollis (ferde nyak),
ilyenkor kis izomcsomó keletkezik általában a fejbiccentő izmon (sokszor akár
szüléskor, ha kicsit meghúzzák a nyakat), mely összehúzza az izmot, és a baba
fejét az ellenkező irányba kényszeríti. A ferde fejtartás oka lehet még
kulcscsonttörés, illetve agysérülés (féloldali bénulás).
A ferde fejtartás
sokszor aktiválja az ún. aszimmetrikus tónusos nyaki reflexet (ATNR vagy ATNyR). Az ATNR (csakúgy mint más csecsemőkori reflexek) megléte fontos és elengedhetetlen a csecsemő
idegrendszerének fejlődésében. Amennyiben a fejlődés optimálisan halad előre ezen a reflexeknek idővel le kell épülniük. Helyettük a testtartással,
fejtartással, egyensúllyal, stb. kapcsolatos reakciók alakulnak ki, például a gyermek leteszi a kezét,
védi a fejét, ha elesik. Ha a csecsemőkori reflexek nem épülnek le, az az idegrendszer érési folyamatainak zavarára utalhat. Ilyenkor a mozgásfejlődés
megrekedhet, ráadásul pluszban rossz
testtartás alakulhat ki. ANTR esetében az aszimmetrikus tartás egy idő után megjelenik a baba teljes testén, a vállak és a csípők területén, sőt még a törzsön is. Tapintásra illetve mozgatásra akár eltérő is lehet a két féloldal izomtónusa. Az aszimmetrikus tartást a gyermek tovább viheti magával az óvodába, sőt az iskolába is, melynek ortopédiai problémák lehetnek a következményei (pl. gerincferdülés).
Mikor forduljunk szakemberhez? Amikor a baba inkább egyik oldalra szeret csak nézni, hason is egy irányban tartja a fejét (de lehet, hogy ott át tudja fordítani). Ha karjai sokszor vannak ún. vívóállásban, azaz az egyik nyújtva a másik hajlítva. És végül az egyik legfontosabb: A baba HÁRÍTJA A HASON FEKVÉST éber állapotában. Amennyiben ilyesmit tapasztalunk, ne várjuk sokat a terápiával.
A
ferde fejtartást pozícionálással, tornával, tapaszolással és manuális technikákkal (Szinergetikus Relfex Terápia - SzRT vagy DSGM)
szoktuk kezelni.
2014. február 25., kedd
Óvodákról szólván
December és január hónapokban B. Dencsi Erika kolléganőmmel két óvodában (Tordas és Gyúró) jártunk iskola előtti szűrést végezni 3 évesnél idősebb gyermekekkel. A szűrés megszervezésében segítségünkre volt Nagyné Schubert Réka védőnő, ami külön öröm számomra, hiszen sokszor tapasztalok enyhén szólva passzív hozzáállást a védőnőktől (akinek nem inge...).
A felméréseket 3-5 év közötti illetve 5 év feletti korosztályra bontottuk. Mindkét óvodában nagyon lelkes és érdeklődő óvónőkkel találkoztunk, akik szívükön viselik a gyerekek fejlődését. A tordasi óvodában 40, a gyúróiban 30 körüli gyermeket néztünk meg.
Általános tapasztalat volt, hogy a gyerekek legtöbb esetben együttműködőek és barátságosak voltak, egy-két bátortalanabb kicsi volt, de ők is fel tudtak oldódni idővel. A legnagyobb problémának azt láttuk, mondhatni szinte mindenkinél, hogy a gyerekek nehezen boldogulnak a labdával, és a nagy mozgások utánzásával. Nagyon sokan nem tudnak még bukfencezni a nagyobbak közül, fennmaradt reflexeket is több esetben találtunk.A többi területen már eltérőbb eredmények voltak, voltak ügyeskék és kevésbé ügyes gyerekek.
Ami döbbenetes, hogy egyik óvodának sincsen tornaterme (ez országos jelenség egyébként), és az óvónőknek a csoportszobában kell a bútorok között vezényelni 20-30 gyereket. Egy sáros, esős napon, amikor nincs udvari játék, akkor nem tudnak még egy jót futni, fogócskázni sem a gyerekek, nemhogy gimnasztikázni. Nem csoda, ha elmaradásokat találtunk...Szomorú! Már szinte minden helyen van gyógytorna, gyógytesi, gyógy-akármi az óvodákban. Szerintem ebben a korban nem erre lenne szükség (nyilván van akinek igen), hanem térre a testneveléshez. Milyen kifejező ez a szó egyébként! Jó lenne, ha például egy elemi mozgást, mint a nyusziugrás, nem csak 2 méteren tudna gyakorolni egy gyerek. Így hogyan rakja össze? Hogyan tanuljon meg szépen gurulni, ha nincs helye a két asztal között?
Több gyereknél találtunk igencsak elkeserítő eredményeket, ezekről részletes szülői értekezletet is tartottunk, de terápiára mégis csak nagyon kevesen jelentkeztek azok közül, akik pedig nagyon rászorulnának. Persze ennek lehet oka a távolság (Tordas 20, Gyúró 24 km Érdről), esetleg az anyagiak is. Ez már régebbi tapasztalat nálam, hogy aki szülőként maga észleli, hogy "baj" van és jön, ott tudunk dolgozni. Ha kívülről mondja valaki, úgy hogy ő nem érzi, nem látja, vagy esetleg nem tudja elfogadni...akkor elmarad a segítség, és jönnek a nagyobb gondok később az iskolában. Ezek tények, mindenféle ítélkezés vagy véleményalkotás nélkül. Nem célom, hogy bárkit megbántsak, megsértsek!
De a pozitívumok se maradjanak ki!! Mindkét óvodában nyitott és lelkes óvónők vannak, továbbá okos együttműködő, tündéri gyerekek. A gyúrói óvoda külön alkalmat kért tőlünk, hogy menjünk és beszéljünk arról, ők mit tehetnének, hogy jobb eredmények szülessenek. Ennek nagyon örülünk, és természetesen megyünk :) Összességében 4 nagyon fárasztó napon vagyunk túl és két szülői értekezleten, a világot nem váltottuk meg, de talán eljutottunk egy-két olyan helyre és fejbe, ahol tudunk segíteni.

2014. január 1., szerda
Lássuk a medvét
Nem szokásokm hatalmas évértékelő dolgokat írogatni, de idén mégis megteszem, hiszen végre fantasztikus szakmai dolgok történtek.
1. (február): Letettem a SzRT vizsgát (Szinergetikus Reflex Terápia). Ezzel a módszerrel azóta jó pár gyerkőcöt kezeltem, főleg csecsemőket. Próbálgatom, fejlesztgetem magam ezen a téren, és örülök a látványos javulásnak.
2. (április): Hosszas lélekőrlő és teljességgel embertelen hónapok után végre megszületett a döntés, hogy ne folytassam a BHRG-ben végzett munkámat. Sokan meglepődtek és felháborodtak a vezetőség döntésén, engem nem lepett meg. Persze fájdalmas volt, hiszen egy korszak végét jelentette, azonban úgy éreztem, hogy kettő pillanatig sem bírtam volna már azt, ami ott folyt akkoriban.. Így utólag pedig egyértelműen eddigi életem egyik legnagyszerűbb pillanata volt, mert egy régi álmom kapott teret ezáltal, hogy végre megszülessen. A csodás kollégákat pedig úgy fest szerencsére csak munkahelyileg hagytam hátra, a barátság élő és támogató ugyanúgy, mint akkor. Továbbá az is igaz, hogy szakmaiságban sokat tett hozzám ez a 7 év, enélkül nem tartanék ugyanitt
3. (május): Gyermektestolvasás! Csíky Feri kollégám, mentorom és jó barátom felkért, hogy a mostanra kuriózummá vált Test(kép)olvasás kurzust, bővítsük ki gyerekekről szóló résszel. Hatalmas megtiszteltetés volt ez számomra, és úgy érzem jól is sikerült. Folytatása következik!
4. (június): A BHRG-s munka elveszítésével, megfogalmazódott a saját hely igénye. Az én drága családom segítségével elültettük a magokat. Júniusban saját termet kezdtem bérelni Érden, a Hangok Kertje családi napköziben. Fontos volt az önbizalmam érdekében, hogy lássam, tapasztaljam: Szükség van a tudásomra ebben a városkában, eltalál hozzám, akinek rám van szüksége.
Ugyanebben a hónapban találtam másik munkát is. A Budapesti Korai Fejlesztő Központ várt szeretettel szeptembertől.
5. (július): Az üzlet beindulni látszott, így önálló üzlethelyiségben kezdtem gondolkodni. Megálmodtam, lerajzoltam, majd megtaláltam. Sok-sok segítséggel kipofoztuk, berendeztük a helységet, és ezzel kinőtt az első elültetett magocska, megszületett a MOZGÁSKUCKÓ!!!!!!
Szintén júliusban fejeztem be a Lélekállító képzést János Alexnél. Ezzel egy új "szakma" került a kezembe. Idei feladat, hogy kezdjek el ezzel is többet foglalkozni!
6. (augusztus 1.): Megnyitotta kapuit a Mozgáskuckó. Sokan érkeztek hozzám, és érkeznek azóta is. Szerencsére egyre többen vagyunk, egyre több családnak tudtam már segíteni. Csak így tovább!!!
7. (szeptember): Elkezdtem dolgozni a Budapesti Korai Fejlesztő Központban. Új kihívások, új kolléganők....kicsit féltem tőle, hogy milyen lesz. Nagyon jó tapasztalataim vannak. Szenzációsak a kollégák és a csapat. Mindenki nagyon segítőkész, kedves, és nem utolsó sorban szakmai profi.
Dolinka Éva martonvásári védőnő megkért, hogy havonta vállaljak szűrést a védőnői szolgálatban. Ez egy újfajta munka számomra, hiszen röpke 30 perc alatt kell egy gyerkőcről véleményt mondani. Az itt tapasztaltakat remekül hasznosítom majd a Gyerektestolvasás kurzuson!
8.(október): Kaptam egy lehetőséget, hogy leporoljam a port egy régi papíromról. Péntek esténként tartottam Aquafitness órákat az érdi uszodában. Jó volt felnőtt csoportot vezetni, csupa kedves, vidám hölgynek meg pláne. A megváltozó időbeosztás miatt ez csak december végéig tartott, de érdekes színfolt volt itt év végén.
9. (november): Elindultak a Mozgáskuckó csoportjai csütörtök délutánonként. Egy 4 fős ovis, és egy mostanra 6 főt számláló iskolás csoport indult.
Dencsi Erika (volt BHRG-s) kolléganőmmel közösen 40 gyerekre kiterjedő szűrést csináltunk a tordasi óvodában.
Egy újabb zseniális tanfolyammal is gazdagabb lettem (Kronobiológia-Pszichogenetika).
10.(december): A tordasi óvoda második köre zajlott. Emellett hatalmas örömömre Erika vállalta, hogy szerdánként elkezd a Mozgáskuckóban dolgozni, így egy második TSMT terapeutával bővültünk, aki zseniális okosító-kognitívos szakember is, így lassan minden terület lefedett lesz, amire ebben a szakmában szükség lehet.
10+1 (január):Elkészül a Mozgáskuckó hatalmas cégtáblája, Fricska Kata barátnőm tervezésében.
Összefoglalva igencsak szerencsés és sikeres évet zártam. Nagy köszönet jár érte a családomnak és a szívemhez közel állóknak, akik hisznek bennem és töretlenül támogatnak az utamon! Csak hálás lehetek!
Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!!!

2013. augusztus 13., kedd
Tovább fejlődött a MOZGÁSKUCKÓ
Nemrég írtam arról, hogy egy családi napköziben indult útjára a saját stúdióm. Két hónap leforgása alatt addig jutott, hogy önálló bérleménybe költöztem.
Pár hónapja még gondolni sem mertem ilyesmire, és most itt van, létrejött. Pici, de önálló! A családom és a párom sokat segített a megvalósításban.
Amikor erről álmodoztam, egyszer le is rajzoltam milyen lenne, ha lenne. Hol lenne az ajtó, hol a polc, annak tetején lenne egy mackó....Hát pont olyan, ahogy lerajzoltam! A héten a mackó is a polc tetejére került :)
Bővebb infó továbbra is a honlapon: mozgaskucko.hu
Innen indultunk, vagyis még egy pult is állt ott, amit le kellett bontani....
A fal olyan volt, mint egy ementáli sajt. Rengeteg lyukat kellett eltüntetni, majd jött a festés.
A festés után kiválasztottam a bordűrcsíkot, kb. a 6. boltban találtam rá a megfelelőre:
Majd felkerült a bordásfal és az egyéb eszközök (tartókkal együtt):

Végül a zümis szőnyeg és a bútorok:

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)