2015. június 5., péntek

Plaszticitás

Remek könyvet lapozgatok mostanság: Norman Doidge -A változó agy. A könyv eseteken keresztül mutatja a be az agyi neuroplaszticitást. A plaszticitás hétköznapi nyelven szólva az agyunk azon képessége, amivel alkalmazkodni tud a körülményekhez. Ez így általános megfogalmazás, de körülbelül erről van szó.

Az agyban nagyjából "felosztott" területek vannak, megvan a mozgásért, beszédért, érzékelésért, érzelmekért felelős terület, és így tovább. A fejlődés során a különböző funkcióknak megfelelően az idegsejtek differenciálódnak, specializálódnak az adott feladatra. Korábban úgy tudták ezek a helyek fixek, nem változnak. Az új kutatások azonban kiderítették, hogy ha például valaki elveszíti az egyik ujját, akkor a két szomszédos ujjért felelős terület kiterjeszkedik, több idegsejtet kezd el használni, több kapcsolatot. Magyarán az agy át tudja szerkeszteni önmagát a megváltozott körülményeknek megfelelően mind strukturálisan, mind funkcionálisan.

Az idegrendszeri fejlődésben fontos szerepet kap az ú.n. kritikus időszak, melyben az agy a leginkább képlékeny és a leginkább érzékeny a környezeti hatásokra és ingerekre.Ez a gyermek életének első két évében a legintenzívebb, de természetesen egészen a kamaszkorig elhúzódik. Létezik egy BDNF (brain -derived neurotrophic factor) nevű idegnövekedésért felelős faktor, mely ebben a kritikus időszakban segít bekapcsolni és bekapcsolva tartani a figyelemért felelős területet, így segítve az idegrendszert minél több információhoz és környezeti ingerhez jutni. Általános szabály a szerző szerint, hogy "amit nem használsz, azt elveszíted". Miről is van szó? Az újszülött agyban rengeteg idegsejt, szinapszis, és kapcsolati lehetőség  van. Sokkal több, mint amennyi felnőtt korra megmarad. Ez azért fontos, mert lehetőséget ad a "hibázásra". Ha szeretnék leírni egy számsort pl. 1-2-3-4-5, akkor ha már akár egyetlen szám nem stimmel benne, az információ elvész. Ha mindezt betűvel írjuk le, hogy egy-kettő-három-négy-öt, ebben az esetben az 5 helyett 19 karakterből több tévedést is elbír a rendszer, az információ mégsem vész el. A későbbiekben pedig a próba szerencse típusú tanulás (amiben sok tévedés lehet) nyomán a funkcionálisan legmegfelelőbb 5 fog megmaradni és megerősödni, a többi pedig elvész, azaz elpusztul. Az intenzíven fejlődő agyterületekben akár az idegsejtek fele(!!!) elpusztul.
Felnőtt korban kicsit más a helyzet. A differenciált idegsejtek sajnos nem tudnak osztódni, ezért az ún. kompetitív, azaz versengő plaszticitás jellemző.  Szintén igaz a szabály, hogy amit nem használsz, az elvész, tehát a nem használt területeket elfoglalják más funkciók. Ráadásul felnőttkorban csak akkor termelődik BDNF, ha valami számára fontos információt tanul az ember. A jó hír viszont az, hogy a mozgás és a tanulás serkenti  a BDNF termelését. Így tudnak az idősödő emberek tréningezéssel jobb szellemi formában maradni.
Visszatérve a gyerkőcökre tehát elmondható, hogy a környezeti ingerek, a mozgás és a (kezdetben próba szerencse típusú) tanulás kulcsfontosságú az optimális idegrendszeri fejlődésben. Az általam is alkalmazott TSMT módszer ezt remekül ki is tudja használni, hiszen olyan ingereket alkalmazunk, melyek a funkcionálisan jó kapcsolatokat építi az agyban, nem is beszélve a mozgásról, hiszen ez tulajdonképpen torna. Ez lehet az egyik magyarázat arra, hogy miért hat a TSMT a figyelmi területekre is, hiszen ugye a mozgás bekapcsolja a BDNF termelést, ami bekapcsolja a figyelmet.
Mindebből újra kiderül, hogy nem mindegy mivel és hogyan tölti el a gyerek életének ezt a kritikus időszakát. Aki egész nap a lakásban, a tévé előtt üldögél, vagy kütyüzik a telefonnal, peddel, paddal, poddal és hasonlókkal (bocsánat nem igazodom ki a kütyük útvesztőjében), annál ne csodálkozzunk ha később problémák lesznek. Mindezek ömlesztett és szűrhetetlen vizuális ingerdömpingjéről már ne is beszéljünk, mely nagyon túlterheli az idegrendszert és függőséget is okoz nem mellesleg.