2013. augusztus 13., kedd

Tovább fejlődött a MOZGÁSKUCKÓ

Nemrég írtam arról, hogy egy családi napköziben indult útjára a saját stúdióm. Két hónap leforgása alatt addig jutott, hogy önálló bérleménybe költöztem.
Pár hónapja még gondolni sem mertem ilyesmire, és most itt van, létrejött.  Pici, de önálló! A családom és a párom sokat segített a megvalósításban.
Amikor erről álmodoztam, egyszer le is rajzoltam milyen lenne, ha lenne. Hol lenne az ajtó, hol a polc, annak tetején lenne egy mackó....Hát pont olyan, ahogy lerajzoltam! A héten a mackó is a polc tetejére került :)

Bővebb infó továbbra is a honlapon: mozgaskucko.hu

Innen indultunk, vagyis még egy pult is állt ott, amit le kellett bontani....



A fal olyan volt, mint egy ementáli sajt. Rengeteg lyukat kellett eltüntetni, majd jött a festés.


A festés után kiválasztottam a bordűrcsíkot, kb. a 6. boltban találtam rá a megfelelőre:


 Majd felkerült a bordásfal és az egyéb eszközök (tartókkal együtt):


 


































Végül a zümis szőnyeg és a bútorok:









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése