2014. június 4., szerda

Jubileum

A napokban volt 10 éve, hogy a pályán vagyok. Már! Még csak? 2004 májusában államvizsgáztam, és június 1-én már munkába is álltam.

Végeztem egy gyors összegzést a fejemben merre is jártam 10 év alatt. Lássuk:

2004-től 2005-ig egy rövid két hetes tévedés után (Jahn Ferenc Kórház) a tatabányai Szent Borbála kórházban kezdtem dolgozni. Alapvetően már ott is gyerekekkel szerettem volna, de mellé jutott sok más is. Lényegében egy év alatt megjártam a kórház összes osztályát, mindenből tapasztaltam egy kicsit. A gyerekellátás mellett a traumatológia iránt lobbant bennem szerelem, így a kettőt ötvözve szerettem volna tovább haladni onnan.
2005-2011-ig ez sikerült is. A Szent János Kórház gyereksebészetén találtam helyet, amely második otthonommá vált akkor. Úgy érzem akkor kezdtem az a szakember lenni, aki most vagyok. Kemény hely volt, de én imádtam. Lelkileg mondjuk vagy 20 évet öregedtem ott...sok mindent láttam. Csodás gyógyulásokat, kevésbé csodás traumákat, és ott találkoztam először a halállal is. Rengeteg gyerkőc ment át a kezeim között, egy-egy még ma is rám ír, hogy mi van velem :)
2006-ban kerültem a BHRG Alapítványhoz, először tanfolyamokra, majd dolgozni is, ami szintén meghatározó volt a maga 7 évével. A másik fele a szakemberségemnek ott alakult ki, és a mai napig abból élek, amit ott megtanultam. Lakatos Katalin remek oktató és szakember, igazából egy zseni.Sőt ZSENI. Rengeteget tanultam tőle, az egyik mentoromnak tekintem azóta is. Nagyon hálás vagyok neki a lehetőségért, hogy vele, és ott dolgozhattam. Sajnos idővel a kettőnk kapcsolata nem jó irányt vett (amit sajnálok), de ez személyes kérdés...
Erre az időszakra tehető az is, hogy találkoztam Csíky Ferivel, a másik mentorommal,  akitől az SMR System, triggerpontos, fasciás vonalat tanultam. Ő bátorított arra, hogy legyek az aki már vagyok, lépjek ki az árnyékból és járjam a saját utamat. Támogatott, szekált is néha, helyet adott nekem, és ami a legfontosabb: töretlen bizalmat. Ő volt az első, aki igazán hitt bennem, és meglátta bennem azt is, akit én nem láttam a tükörben.
A nagy fordulópont pedig tavaly 2013-ban  következett be, amikor az említett személyes okok miatt el kellett hagynom a BHRG-t. Ekkor vágtam bele a saját helybe, a MOZGÁSKUCKÓ-ba, ami azóta töretlenül fejlődik, épül, szépül. Ebben a családom és az akkori párom támogatott nagyon, nekik is hálával tartozom.
Emellett 2013 szeptemberétől helyet kaptam a Budapesti Korai Fejlesztő Központ csodás csapatában, ami szintén új tapasztalatokat hozott, és nagyon sokat tett hozzám. Itt nem tudok csak egy embert kiemelni, mert mindenkitől tanulok. A hely szellemisége és gondolkodásmódja fantasztikus és nagyon-nagyon emberi.

Persze rengeteg továbbképzésen is átestem ezalatt a 10 év alatt, sokat okosodtam, ügyesedtem.

Szóval mit látok most? Zöldfülű kezdő voltam 10 éve. Sosem mertem hinni sem, hogy egy nap a saját kis kuckómat fogom kormányozni. És most 10 év múltán ezt teszem, és olyan nevű és nagyságú helyeken fordulhattam meg, mint a BHRG Alapítvány  vagy a Korai Fejlesztő. Abszolút elégedett vagyok!

3 megjegyzés:

  1. Mi meg nagyon örülünk neked, Dóri!

    VálaszTörlés
  2. Én pedig büszke vagyok rá, hogy ismerhetlek és köszönöm, hogy bármilyen kérdéssel fordulhatok Hozzád, mindig segítesz! Lesz majd olyan bejegyzés, ahol Téged tekintenek sokan majd mentoruknak, úgy ahogy már most én is :-)

    VálaszTörlés