2016. október 30., vasárnap

Lakatos Katitól búcsúzom



Napok óta érik bennem ez a bejegyzés, csak nehéz belekezdeni....
 
Megrendített a hír, amikor megtudtam, hogy beteg lett. De azt gondoltam, ő mindent kibír. Hiszen erős volt, konok, és hatalmas fordulatszámon élte az életét. Túl nagy fordulatszámon, de valahogy mindig, mindenből felállt. Eszembe sem jutott, hogy ebből nem fog. Aztán nyáron jött a hír, hogy súlyosbodott a betegsége. Annyira, hogy már nem sok remény van a felépülésre. Jó pár napig csak az járt a fejemben, hogy akkor már legalább ne így! Hiszen annyira aktív, energikus ember volt, akinek az élete a mozgás körül forgott. Voltam általa tartott tornán, annyira szép, és harmonikus mozgása volt. És aztán jött a mozdulatlanság......Amikor arról jött a hír, hogy végül elment, én azt már megváltásnak éreztem. 
Nehéz szavakba önteni mit is érzek most. Elindultam az Alapítványnál 2006-ban. Annyira büszke voltam arra, hogy engem választott, hogy ott dolgozhattam. A szívemet, lelkemet adtam bele, minden lelkesedésemet. Hatalmas tudásszomjjal figyeltem a munkáját, hallgattam a szavait. Az egyik leginspirálóbb szakember volt ő, akivel valaha is találkoztam. A mentorom volt, és nélküle egészen biztosan nem itt tartana az életem, ahol. Szerettem a csípős humorát, a tiszteletet, és az alázatot, amelyet a családok, gyerekek felé tanúsított. Imádtam az előadásait, elképesztően jó előadó volt, hihetetlen tudás birtokában. Egy olyan módszert hozott létre (TSMT, HRG), amely rengeteg család életén segített. Minden magyar ember büszke lehet rá! Ő egy valódi ZSENI volt.
Személyesen azonban sosem kerültünk közel. Ő nagyon zárkózott volt, úgy érzem azért, mert mélyen belül nagyon törékeny volt, de hogy érzékeny, az biztos. Talán a kemény, határozott keretek adtak neki biztonságot? Aztán elkezdtünk elfáradni. Semmit nem lehet hosszú éveken át ezer százalékon tolni, senkinek. Neki sem, és nekem sem. Fáradtak lettünk, ingerültek, kicsit talán kiégettek. Ő elkezdett máshogyan gondolkodni, máshogyan viselkedni. Neki új, és hatalmas tervei voltak. Nekem meg nagyon sok lett az, ahogyan ezeket kivitelezni szerette volna. Én tűrtem, ő tűrt. Az én lelkesedésem fogyott, fáradtam. Bevallom ennek nem szépen adtam hangot, de mindig kettőn áll a vásár. Mindketten a magunk igazát védtük, és úgy érzem sok mindenben félreértett. Én sosem akartam bántani, és a tiszteletem sosem múlt el irányában. Remélem ezt tudta ő  is. Végül ő köszönt el tőlem, ami egyrészt megváltás volt, másrészt nagyon nagy fájdalom. De azt hiszem végül mindkettőnknek jobb lett így. Egy évvel később én léptem felé egyet, és azt remélem benne is kioldódtak negatív érzések velem kapcsolódóan. De ezt már biztosan sosem fogom tudni.

Most pedig elment. És ez fáj. Persze egy életművet csak félbehagyni, vagy abbahagyni lehet, de befejezni talán sosem. Valahogy számomra nincs pont ennek a végén, amit ő elkezdett. Én ezentúl is igyekszem a legjobb tudásommal alkalmazni mindazt, amit tőle tanultam. Pénteken ahányszor kimondtam azt, hogy TSMT.... mindig eszembe jutott. Tartottam a csoportokat, és kalapszám jöttek az emlékek a tanfolyamokról, és az Alapítványnál eltöltött, nagyrészt boldog éveimről. Felfoghatatlan, hogy már nincs velünk. 

Fájó szívvel búcsúzom tőled Kati, aki tanítóm, és példaképem voltál. Sokat köszönhetek neked! Igyekszem mindezt továbbra is úgy meghálálni, hogy védeni fogom a módszer tisztaságát, és tovább viszem a tőled tanultakat. Őrzöm a szívemben az emlékeket, és élményeket melyeket a BHRG-ben éltem át, és mindig egy fontos mérföldkőnek fogom tekinteni az életemben. Köszönöm, hogy tanítottál, hogy felfigyeltél rám, hogy lehetőséget kaptam tőled, hogy veled dolgozhattam. Sosem foglak elfelejteni téged.
 
Nyugodj békében!




7 megjegyzés:

  1. Szívemből szóltál Dóri és nagyon szépen. Ennél csak a vers kerekebb, amit felolvastál nekünk tegnap. Erika

    VálaszTörlés
  2. Megrendített a hír, Mesterem volt,meghatározó ember az életemben, példaképem, magas szintű előadásait , igényes munkáját csodával hallgattam/néztem. Sok fejlesztő terápián vettem részt, de a TSMT életem részévé vált. Nap mint nap örömmel végzem. Szívem meghasad ha arra gondolok, hogy többet nem látom. Úgy szerettem amilyen volt...Legtöbbet tőle tanultam, ő egy pótolhatatlan személy !Nagyon szomorú vagyok !

    VálaszTörlés
  3. Megrendített a hír, Mesterem volt,meghatározó ember az életemben, példaképem, magas szintű előadásait , igényes munkáját csodával hallgattam/néztem. Sok fejlesztő terápián vettem részt, de a TSMT életem részévé vált. Nap mint nap örömmel végzem. Szívem meghasad ha arra gondolok, hogy többet nem látom. Úgy szerettem amilyen volt...Legtöbbet tőle tanultam, ő egy pótolhatatlan személy !Nagyon szomorú vagyok !

    VálaszTörlés
  4. Kedves Dóri, nem tudom emlékszel e Ránk, kisfiam, Pataki Tomi járt Hozzád tornára és nagyon nagyon szerette Dóri Nénit. Mi szülők és gyerekek akkor nehezen éltük meg a távozásod a BHRG-től, azt is tudtuk, hogy Kati miatt mentél el, nyilván az okokat és miérteket nem firtattuk. Cziráki Zita oldalán olvastam szombaton a gyászhírt ami engem is megrendített, anno én is Tomival Katinál voltam először, Ő nézte meg Tomit, javasolta a terápiát amit akkor elkezdtünk és évekig folytattuk és rengeteget segített Tomi problémáján, mai napig is csak jó szívvel gondolunk a BHRG csapatra, és ajánlom is a mai napig mindenkinek, aki a gyermekével magatartás problémákkal küzd. Igazából személy szerint nagyon megérintett ez a szeretetteljes visszaemlékezés, memoár Kati irányába Dori tollából, hiszen tudtuk a Köztetek fennálló ellentétet, tudtuk, hogy ez volt az oka annak is, hogy a BHRG től akkor elköszöntél és mégis le tudtad írni és megosztani ezen őszinte és mély érzéseket a jelen helyzetben., A mai rohanó, sokszor érték nélküli önző világban azt gondolom ez a hozzáállás nagyon ritka és kevés emberben van meg az az emberi nagyság, hogy egy emberi konfliktust több oldalról is tud nézni és kezelni, de legfőképp meg tud bocsátani és őszinte és hű tud maradni saját Magához. Azt gondolom Dori most ebben példát mutatott Mindannyiunknak! szeretettel üdvözlünk Tomival: Sandl Judit

    VálaszTörlés
  5. Legyen jó Újjászületése! Szüksége van az emberiségnek ilyen remek szakemberekre.<3 <3 <3 Sok kisgyermek gyógyult és fejlődött általa.A szülői lelkek is sokat köszönhetnek Katalinnak. Mi biztosan, Lillával jártunk hozzá és általa fejlődtünk rengeteget. Om Mani Peme Hung

    VálaszTörlés
  6. Om mani peme hung! Legyen tartalmas élete és szerencsés megszületése! Legalább olyan, mint a most elhagyott volt, amiben szerencsém volt Őt a kezdeteknél megismerni, tartalmas beszélgetéseket folytatni emberségről, feladatról, családról és tervekről. Szeretetünk és tiszteletünk kísérje útján! Barabásné Gabi

    VálaszTörlés
  7. Om mani peme hung! Legyen tartalmas élete és szerencsés megszületése! Legalább olyan, mint a most elhagyott volt, amiben szerencsém volt Őt a kezdeteknél megismerni, tartalmas beszélgetéseket folytatni emberségről, feladatról, családról és tervekről. Szeretetünk és tiszteletünk kísérje útján! Barabásné Gabi

    VálaszTörlés